Az ítéletek külső és belső arányossága büntetőjogi fogalom, a büntetés kiszabásának szempontjai közé tartozik. A külső arányosság azt jelenti, hogy a hasonló bűncselekményeket elkövetők - persze az egyéb körülményekre is tekintettel - hasonló mértékű büntetést kapjanak. (Ugyanazért a cselekményért ugyanaz a büntetés járjon.) Ilyen módon a már megszületett jogerős ítéletek iránymutatást jelentenek a későbbi esetekre nézve. A belső arányosság pedig azt jelenti, hogy több elkövető esetén a büntetések igazodjanak egymáshoz, a kevésbé bűnös ne kapjon súlyosabb büntetést, mint a főbűnös. (Mondjuk a felbujtó általában enyhébb büntetést érdemel, mint a tettes.)
Hát ez az elmélet.
Arra hogy ez a gyakorlatban mennyire érvényesül, itt van két konkrét eset.
1.
Korábban már megírtam a történetet itt a blogon, azóta van elsőfokú ítélet is. Nem akarom ismételni magam, akit érdekel elolvashatja, ide elég csak annyi, hogy a sztori egyik főszereplője (a szépemlékű LAK) az eljárásban csak tanúként vett részt, az ügyészségben fel sem merült, hogy ellene is vádat emelhetne. Ez azért furcsa, mert saját bevallása szerint is tudomással bírt arról, hogy a többiek a magyar államot becsapva jogosulatlanul kívánnak felvenni egészen más célt szolgáló állami támogatást (szocpolt), és ő ehhez a kamu adásvételi szerződés aláírásával segítséget nyújtott.
2.
Zolika már gyerekkorában is csendes, visszahúzódó volt, csak messziről figyelte a menő arcokat az osztályában, akik persze vele nem álltak szóba. Évekkel később az egyik menő arccal összefutott, és az nagy meglepetésére régi barátként üdvözölte, elhívta szórakozni, bemutatta a barátnőjének, stb. Elbűvölte Menő Arc életmódja, hiszen láthatóan úszott a pénzben, drága sportautóval furikázott (amit néhány havonta lecserélt - már ekkor gyanakodni kellett volna!), vadiúj lakóparki lakásban, dizájnos bútorok között élt, márkás cuccokban járt, holott a végzettsége ugyanaz volt mint Zolikáé. Aztán egy nap csak úgy mellékesen megkérdezte, nem akarna-e Zolika közös céget alapítani vele, mert ő szerezne neki is munkát, Zolika is kereshetne egy kis pénzt. Persze Menő Arc a cégnek papíron nem volna tagja, csak amolyan "csendestárs" volna, és Zolika lehetne az ügyvezető igazgató. Olyan szép volt, hogy Zolika el se akarta hinni, rögtön igent mondott. Ráadásul Menő Arc intézett mindent, ő tette le az alaptőkét, ő fizette az ügyvédet, Zolikának egy fillérjébe se került az egész. Aztán Menő Arc szervezett tovább: nem munkát, hanem egy méregdrága luxuskocsit szerzett, mondván csak azt a céget veszik komolyan amelyiknek ilyen a cégautója. A kocsit hitelből vették a cég nevére, de Menő Arc azt ígérte ő fogja a részleteket fizetni. Viszont aláírni mindenhol Zolikának, az ügyvezetőnek kellett. Menő Arc pár nap múlva "kölcsönkérte" a kocsit, Zolika szívesen adta, hiszen vezetni sem tudott, jogosítványa sem volt. Pár hét múlva Menő Arc ismét szerzett egy hasonlóan drága autót, mert a másik "annyira megtetszett a barátnőjének", nekiadta, vegyenek egy újat. Ezt is hitelre, Zolika aláírta, Menő Arc elvitte. Aztán hosszú ideig semmi, se munka, se pénz. Lett viszont behajtócég, amelyik Zolikát kereste, hogy ő elvinné a kocsikat, mert a részletek nincsenek fizetve. Zolika megadta Menő Arc címét (mert egy ideje már hiába kereste nem tudta őt elérni - itt már cselekedni kellett volna!), és az egyik kocsit ott meg is találták, a másik viszont örökre eltűnt, nincs meg azóta sem. Behajtócég Zolikától kérte a még hátralévő tartozást egyben. Zolika erre elmesélte a Menő Arccal kötött megállapodását, mire a behajtócég feljelentést tett. Zolika mindenben együttműködött a rendőrökkel, a bekapcsolódó adónyomozókkal (merthogy közben némi fiktív számlázásra is fény derült), önállóan is nyomozott, bizonyítékot szerzett. Aztán a nyomozóhatóság az ügyet lezárta, és Zolika a vádlottak padján találta magát, elsőfokon el is ítélték csalásért és okirathamisításért.
Ennek az az oka, hogy amikor a cég nevében az autót megvásárolta, tudta hogy az valójában nem a cégé lesz, és ezzel bármennyire naiv volt is, az okirathamisítást már elkövette. A csalást valójában Menő Arc követte el, de Zolika ehhez a valótlan tartalmú okiratok elkészítésével segítséget nyújtott.
Vegyük észre: mindketten ugyanazt tették, valótlan tartalmú okiratok készítésében működtek közre, úgy hogy tudtak arról, hogy az okiratban nem a valóság kerül majd feltüntetésre. Merőben más azonban az indíték, hiszen míg LAK eleve csalási szándékkal tette ezt, addig Zolika nagyon bután, de jószándékúan cselekedett. Mindketten törvényt sértettek tehát, LAK mégis sértettként szerepelt az eljárásban, Zolika pedig vádlottként. Ezzel szemben az ember igazságérzete, és a címben idézett elv azt diktálná, hogy kettejük közül LAK kapja a súlyosabb büntetést.
A jogászok pedig már észrevehették, hogy kicsit csalok amikor ezekkel az ügyekkel kapcsolatban az ítéletek arányosságáról írok, hiszen LAK esetében a bíróság nem hozott ítéletet, nem állapíthatta meg a bűnösségét, mert az ügyészség nem emelt vádat ellene.
Lehet elmélkedni az ügyészség manapság sokat emlegetett szerepéről.
A teljes igazság kedvéért: az ítélet belső arányosságával kapcsolatban a második esetben viszont minden rendben van, ugyanis Menő Arc (aki csak felbujtó, hiszen az iratok aláírásával Zolika lett a tettes) kapta a súlyosabb büntetést.
Arra hogy ez a gyakorlatban mennyire érvényesül, itt van két konkrét eset.
1.
Korábban már megírtam a történetet itt a blogon, azóta van elsőfokú ítélet is. Nem akarom ismételni magam, akit érdekel elolvashatja, ide elég csak annyi, hogy a sztori egyik főszereplője (a szépemlékű LAK) az eljárásban csak tanúként vett részt, az ügyészségben fel sem merült, hogy ellene is vádat emelhetne. Ez azért furcsa, mert saját bevallása szerint is tudomással bírt arról, hogy a többiek a magyar államot becsapva jogosulatlanul kívánnak felvenni egészen más célt szolgáló állami támogatást (szocpolt), és ő ehhez a kamu adásvételi szerződés aláírásával segítséget nyújtott.
2.
Zolika már gyerekkorában is csendes, visszahúzódó volt, csak messziről figyelte a menő arcokat az osztályában, akik persze vele nem álltak szóba. Évekkel később az egyik menő arccal összefutott, és az nagy meglepetésére régi barátként üdvözölte, elhívta szórakozni, bemutatta a barátnőjének, stb. Elbűvölte Menő Arc életmódja, hiszen láthatóan úszott a pénzben, drága sportautóval furikázott (amit néhány havonta lecserélt - már ekkor gyanakodni kellett volna!), vadiúj lakóparki lakásban, dizájnos bútorok között élt, márkás cuccokban járt, holott a végzettsége ugyanaz volt mint Zolikáé. Aztán egy nap csak úgy mellékesen megkérdezte, nem akarna-e Zolika közös céget alapítani vele, mert ő szerezne neki is munkát, Zolika is kereshetne egy kis pénzt. Persze Menő Arc a cégnek papíron nem volna tagja, csak amolyan "csendestárs" volna, és Zolika lehetne az ügyvezető igazgató. Olyan szép volt, hogy Zolika el se akarta hinni, rögtön igent mondott. Ráadásul Menő Arc intézett mindent, ő tette le az alaptőkét, ő fizette az ügyvédet, Zolikának egy fillérjébe se került az egész. Aztán Menő Arc szervezett tovább: nem munkát, hanem egy méregdrága luxuskocsit szerzett, mondván csak azt a céget veszik komolyan amelyiknek ilyen a cégautója. A kocsit hitelből vették a cég nevére, de Menő Arc azt ígérte ő fogja a részleteket fizetni. Viszont aláírni mindenhol Zolikának, az ügyvezetőnek kellett. Menő Arc pár nap múlva "kölcsönkérte" a kocsit, Zolika szívesen adta, hiszen vezetni sem tudott, jogosítványa sem volt. Pár hét múlva Menő Arc ismét szerzett egy hasonlóan drága autót, mert a másik "annyira megtetszett a barátnőjének", nekiadta, vegyenek egy újat. Ezt is hitelre, Zolika aláírta, Menő Arc elvitte. Aztán hosszú ideig semmi, se munka, se pénz. Lett viszont behajtócég, amelyik Zolikát kereste, hogy ő elvinné a kocsikat, mert a részletek nincsenek fizetve. Zolika megadta Menő Arc címét (mert egy ideje már hiába kereste nem tudta őt elérni - itt már cselekedni kellett volna!), és az egyik kocsit ott meg is találták, a másik viszont örökre eltűnt, nincs meg azóta sem. Behajtócég Zolikától kérte a még hátralévő tartozást egyben. Zolika erre elmesélte a Menő Arccal kötött megállapodását, mire a behajtócég feljelentést tett. Zolika mindenben együttműködött a rendőrökkel, a bekapcsolódó adónyomozókkal (merthogy közben némi fiktív számlázásra is fény derült), önállóan is nyomozott, bizonyítékot szerzett. Aztán a nyomozóhatóság az ügyet lezárta, és Zolika a vádlottak padján találta magát, elsőfokon el is ítélték csalásért és okirathamisításért.
Ennek az az oka, hogy amikor a cég nevében az autót megvásárolta, tudta hogy az valójában nem a cégé lesz, és ezzel bármennyire naiv volt is, az okirathamisítást már elkövette. A csalást valójában Menő Arc követte el, de Zolika ehhez a valótlan tartalmú okiratok elkészítésével segítséget nyújtott.
Vegyük észre: mindketten ugyanazt tették, valótlan tartalmú okiratok készítésében működtek közre, úgy hogy tudtak arról, hogy az okiratban nem a valóság kerül majd feltüntetésre. Merőben más azonban az indíték, hiszen míg LAK eleve csalási szándékkal tette ezt, addig Zolika nagyon bután, de jószándékúan cselekedett. Mindketten törvényt sértettek tehát, LAK mégis sértettként szerepelt az eljárásban, Zolika pedig vádlottként. Ezzel szemben az ember igazságérzete, és a címben idézett elv azt diktálná, hogy kettejük közül LAK kapja a súlyosabb büntetést.
A jogászok pedig már észrevehették, hogy kicsit csalok amikor ezekkel az ügyekkel kapcsolatban az ítéletek arányosságáról írok, hiszen LAK esetében a bíróság nem hozott ítéletet, nem állapíthatta meg a bűnösségét, mert az ügyészség nem emelt vádat ellene.
Lehet elmélkedni az ügyészség manapság sokat emlegetett szerepéről.
A teljes igazság kedvéért: az ítélet belső arányosságával kapcsolatban a második esetben viszont minden rendben van, ugyanis Menő Arc (aki csak felbujtó, hiszen az iratok aláírásával Zolika lett a tettes) kapta a súlyosabb büntetést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése