Akadnak olyan történetek, amelyek elgondolkodtatnak az emberi butaságról, hiszékenységről, arról, hogy meddig mehet el egy csaló, mikor mondják végre azt neki, hogy elég! A következő történetek mind valósak, saját ügyek voltak.
A házasságszédelgő
Nyugdíjas korú özvegy anyuka hirdetőújságban keres párt magának, amire jelentkezik egy jól szituált, magas nyugdíjjal, elegáns fővárosi lakással büszkélkedő úr, aki nemrég települt haza külföldről. Telefonon kellemesen elbeszélgetnek, majd másnap az udvarló meghívás és előzetes bejelentés nélkül megérkezik. Élőben kicsit másképp fest mint ahogy elképzelték, de a stílusa lehengerlő, az asszony hazatérő családjától meg is kéri anyuka kezét. Ezután rögtön a településen eladó házak után érdeklődik, mert méltó körülményeket akar teremteni élete új párjának, de nem akarja messze vinni a családjától.
Mindannyian fel is kerekednek, és körbejárják a szóbajöhető házakat, összeismertetik a tulajdonosokkal, mindenhol azt tervezgeti hogyan fog kinézni a hely ha már ők laknak ott. A faluban hamar híre megy hogy az asszony újra férjhezmegy, és még csak az első napon vagyunk! Az egyik ház különösen megtetszik neki, erre alkudni kezd, és meg is állapodnak az eladókkal, megbeszélik hogy foglalót is ad, keressenek ügyvédet a szerződéskötéshez. A család lelkes, de már esteledik, éjszakára pedig nem akarják vendégül látni, hiszen azt ilyen gyorsan nem is illik, ezért finoman célozgatnak hogy mikor megy az utolsó pesti vonat. Ekkor a kedves vendég váratlanul rosszul lesz, és kiderül hogy az életmentő gyógyszereit sem hozta magával, orvost kell hozzá hívni. Némi hálanyilvánításért az orvos meg is jelenik, és felírja a nélkülözhetetlen (és persze drága) szívgyógyszert, amit a család rögtön ki is vált a patikában. Mivel egy beteg embert nem lehet zaklatni piszkos anyagiakkal, így mindent ők fizetnek, "majd rendezzük ha jobban lesz..." Ilyen állapotban szó sem lehet arról, hogy hazamenjen, szállást kell adni neki éjszakára, de mivel semmit nem hozott magával, így hamarjában kerítenek neki pizsamát, papucsot, váltóruhát, stb...
Arról senki nem beszél hogy éjszaka mi történt, vagy nem történt, de másnap reggel mindenki jó hangulatú, felkeresik az ügyvédet, megállapodnak a házvásárlás részleteiről, emberünk megbízást is ad neki szerződés készítésére. A családdal hazatérve kezd csak arról gondolkodni, hogy honnan teremti elő a foglaló összegét. Nem arról van szó hogy ne lenne pénze, de mind le van kötve, be van fektetve, hacsak vissza nem kéri azt a pár milliót, amit éppen most adott át egy jó emberének azért, hogy az valami hihetetlen árfolyamon euróra váltsa. Végül elhatározza magát, fel is hívja az embert, és kéri találkozzanak másnap a szokott helyükön (egy nagyon elegáns és közismert fővárosi kávéházban), ahol lebonyolítják az ügyletet. "Ti nem akartok egy kis eurót? Nagyon jó áron tud szerezni!"- szól oda beszélgetés közben a leendő mostohafiának. Aztán megbeszélik, hogy mivel még mindig nem érzi jól magát, meg vissza is kell jönnie a foglalót letenni, így inkább itt tölt még egy éjszakát, és másnap mostohafia felfuvarozza Pestre a pénzért, majd vissza is hozza. Persze, a benzint fizeti! Aztán felajánlja, hogy ha már úgyis Pestre utaznak, akkor hozzanak ők is pénzt, elintézi nekik a váltást.
A családi tanács az éjszaka folyamán meghozza a döntést: jobb a pénz ha euróban van tartva, ilyen áron a hülyének is megéri, tehát a fiú másnap reggel az összes megtakarításukkal (milliós összeg) a zsebében indul útnak. Óvatos, ezért a pénzt nem adja oda, azt magánál tartja...egészen addig amíg a kávéházhoz nem érnek! Ott aztán emberünk azt mondja, hogy a társa nagyon ideges, ha idegennel látja őt el fog tűnni, hiszen ez a dolog nem teljesen legális, ezért egyedül kell bemennie. A fiú látott már krimit, ismeri a dörgést, ezért az összes pénzt odaadja neki, és meredten figyeli a kávéház ajtaját, meg ne szökjenek a pénzével. És figyeli, és figyeli, és... Néhány óra múlva már nyugtalan, ezért felhívja emberünket, soká tart-e még, mert haza is kellene érni ma még. Emberünk a telefonban előad valami zavaros sztorit arról, hogy el kellett mennie (igen, a kávéháznak van másik kijárata is, ő már rég nincs ott), de nemsoká visszatér. Ez az utolsó alkalom, hogy beszélni tudtak vele, mert ezután már a telefont sem veszi fel.
Szégyen ide, szégyen oda, ennyi pénz elvesztése fáj, tehát feljelentik, és kiderül hogy nem az elsők, és biztosan nem is az utolsók akik így jártak, emberünk ellen szerte az országban folynak büntetőeljárások hasonló cselekményekért. Ezek után nagyon kíváncsi voltam az öregúrra, aki ennyi embert el tudott szédíteni. Csalódtam. Egy sármos, művelt, simabeszédű embert vártam, helyette egy lerobbant emberi roncsot találtam. Gyakorlatilag nincs olyan szervrendszere ami ne volna beteg, alig vonszolja magát, nem jó külsejű, nem megnyerő, nem intelligens, nem művelt. És mégis meg tudta győzni ezeket az embereket arról, hogy az összes pénzüket átadják neki! Nem az ő teljesítményét csodálom, hanem az emberi hiszékenységet.
