Mindig elgondolkodtat, mit képzel az ilyen ügyfél? Nemhogy munkadíjra nincs pénze, de még én fizessek azért hogy segíthessek neki?! (Hiszen aki a telefont nem tudja kifizetni az nyilván munkadíjra sem szándékozik költeni...) Ilyenkor persze mindig felmerül a pro bono tevékenység, mint a társadalmi felelősségvállalás, vagy szolidaritás egy formája. Én kifejezetten pro bono munkát nem végzek, és rögtön meg is magyarázom hogy miért nem.
Röviden szólva azért, mert már így is rengeteget dolgozom ingyen, vagy éhbérért, csak erről az ügyfelek nem is tudnak. Hosszabban szólva:
Hogyan is állapítjuk meg a munkadíjat? Írtam már erről korábban, de kicsit most árnyalom. Alapvetően két módszer létezik, az óradíjas, és az ügyérték alapján történő számítás. Véleményem szerint az óradíjas számítás a legkorrektebb, hiszen adott egy óradíj, az ügyfél eldönti hogy neki megér-e ennyit az adott ügyvéd, és ha igen, akkor már csak azt kell számolni, az adott feladat mennyi idő alatt került megoldásra. Dolgoztam monduk öt órát, akkor a munkadíj = 5 x óradíj. Persze ennek a gyakorlati alkalmazása egy átlagos ügyvédi irodában lehetetlen. A nagy fővárosi irodákban, ahol jelöltek és alkalmazott ügyvédek hada ücsörög, nem okoz gondot egy kollégát ráállítani egy feladatra, hiszen ő addig fel sem állhat, míg nem végzett, így a ledolgozott órák száma egyértelmű. Az olyan egyszemélyes vidéki irodákban mint az enyém is ez nem megy, mert én vagyok a saját titkárnőm, recepciósom, állandóan csörög a telefon, beesik egy ügyfél, benéz egy kollega, indulni kell tárgyalásra. Ritkán van annyi időm egyben, hogy a megkezdett feladatot be is tudjam fejezni. Ilyen körülmények között gyakorlatilag lehetetlen számontartani mennyi ideig végeztem egy munkát.
Meg aztán, talán fellengzősnek tűnik, de ez szellemi munka, sok gondolkodást igénylő ügy van, amikor látszólag nem is dolgozom (pl. mosogatok, hiszen Agatha Christie is mosogatás közben találta ki a legjobb sztorikat), az agyam akkor is a megoldandó problémán jár, tényállást készít, elemez, beadványt fogalmaz, stb... Ezt hogyan számoljam össze?
A másik mód az ügyérték alapján való számítás, amivel az a gond, hogy alapvetően igazságtalan. Vagy az ügyfélnek, vagy az ügyvédnek, de az egyiknek biztosan. Hiszen a munka időigénye, bonyolultsága nem függ az ügyértéktől, ami durva közelítésnek ugyan megfelel, de vannak kisértékű bonyolult ügyek, és nagyértékű, ék-egyszerűségű adásvételek.
Ezért szoktam kiindulni az ügyértékből, amit aztán a többi szempont szerint módosítok. És ebben szempont például az ügyfél fizetőképessége, anyagi és szociális helyzete is. Tehát van olyan ügyfél, aki minimális árat fizet, de ez nem számít pro bono tevékenységnek, és persze az ügyfél sem igen tud róla, hogy kedvezményben részesítettem.
Mi a helyzet azokkal az ügyfelekkel, akik egyáltalán nem képesek ügyvédet megfizetni? Nekik jelentenek segítséget a kormányhivatalok keretein belül működő Jogi Segítségnyújtó Szolgálatok, ahol a rászorulók támogatást igényelhetnek. Ennek keretében a kormányhivatal határozattal jogi szolgáltatás igénybevételét engedélyezi számukra, amelyet a kormányhivatallal szerződött ügyvédeknél lehet igénybe venni. Ebben az esetben az ügyfél az ügyvéd részére nem fizet, az ügyvéd a pénzét közvetlenül a magyar államtól kapja. Az állam az óradíjra esküszik, óránként bruttó 3.000.- Ft. a munkadíj. Persze az állam gondoskodik arról, nehogy túl sok pénzt kelljen erre költenie, ezért azt hogy egy munkát mennyi idő alatt kell elvégeznem azt ő állapítja meg, és az egy ügyre kifizethető összeget is maximálja bruttó 22.500.- Ft.-ban, és ebben már benne van a költségtérítés is. Ezeknek az ügyeknek a 80%-ról tehát el lehet mondani, hogy többet kell rajta dolgozni, mint amennyit én kapok érte, de persze ez sem számít pro bono-nak. Az ügyfelek meg természetesen nem értékelik a tőlem kapott segítséget, hiszen bár ők nem fizetnek, de az állam helyettük igen! Így aztán álljak rendelkezésre éjszaka, hétvégén, karácsonykor, betegség és szabadság alatt is, telefonáljak és levelezzek saját költségre, és még ki tudja mit el nem várnak, mert az ki van fizetve...
És mindezek után jönnek az ilyen SMS-ek?
Hogyan is állapítjuk meg a munkadíjat? Írtam már erről korábban, de kicsit most árnyalom. Alapvetően két módszer létezik, az óradíjas, és az ügyérték alapján történő számítás. Véleményem szerint az óradíjas számítás a legkorrektebb, hiszen adott egy óradíj, az ügyfél eldönti hogy neki megér-e ennyit az adott ügyvéd, és ha igen, akkor már csak azt kell számolni, az adott feladat mennyi idő alatt került megoldásra. Dolgoztam monduk öt órát, akkor a munkadíj = 5 x óradíj. Persze ennek a gyakorlati alkalmazása egy átlagos ügyvédi irodában lehetetlen. A nagy fővárosi irodákban, ahol jelöltek és alkalmazott ügyvédek hada ücsörög, nem okoz gondot egy kollégát ráállítani egy feladatra, hiszen ő addig fel sem állhat, míg nem végzett, így a ledolgozott órák száma egyértelmű. Az olyan egyszemélyes vidéki irodákban mint az enyém is ez nem megy, mert én vagyok a saját titkárnőm, recepciósom, állandóan csörög a telefon, beesik egy ügyfél, benéz egy kollega, indulni kell tárgyalásra. Ritkán van annyi időm egyben, hogy a megkezdett feladatot be is tudjam fejezni. Ilyen körülmények között gyakorlatilag lehetetlen számontartani mennyi ideig végeztem egy munkát.
Meg aztán, talán fellengzősnek tűnik, de ez szellemi munka, sok gondolkodást igénylő ügy van, amikor látszólag nem is dolgozom (pl. mosogatok, hiszen Agatha Christie is mosogatás közben találta ki a legjobb sztorikat), az agyam akkor is a megoldandó problémán jár, tényállást készít, elemez, beadványt fogalmaz, stb... Ezt hogyan számoljam össze?
A másik mód az ügyérték alapján való számítás, amivel az a gond, hogy alapvetően igazságtalan. Vagy az ügyfélnek, vagy az ügyvédnek, de az egyiknek biztosan. Hiszen a munka időigénye, bonyolultsága nem függ az ügyértéktől, ami durva közelítésnek ugyan megfelel, de vannak kisértékű bonyolult ügyek, és nagyértékű, ék-egyszerűségű adásvételek.
Ezért szoktam kiindulni az ügyértékből, amit aztán a többi szempont szerint módosítok. És ebben szempont például az ügyfél fizetőképessége, anyagi és szociális helyzete is. Tehát van olyan ügyfél, aki minimális árat fizet, de ez nem számít pro bono tevékenységnek, és persze az ügyfél sem igen tud róla, hogy kedvezményben részesítettem.
Mi a helyzet azokkal az ügyfelekkel, akik egyáltalán nem képesek ügyvédet megfizetni? Nekik jelentenek segítséget a kormányhivatalok keretein belül működő Jogi Segítségnyújtó Szolgálatok, ahol a rászorulók támogatást igényelhetnek. Ennek keretében a kormányhivatal határozattal jogi szolgáltatás igénybevételét engedélyezi számukra, amelyet a kormányhivatallal szerződött ügyvédeknél lehet igénybe venni. Ebben az esetben az ügyfél az ügyvéd részére nem fizet, az ügyvéd a pénzét közvetlenül a magyar államtól kapja. Az állam az óradíjra esküszik, óránként bruttó 3.000.- Ft. a munkadíj. Persze az állam gondoskodik arról, nehogy túl sok pénzt kelljen erre költenie, ezért azt hogy egy munkát mennyi idő alatt kell elvégeznem azt ő állapítja meg, és az egy ügyre kifizethető összeget is maximálja bruttó 22.500.- Ft.-ban, és ebben már benne van a költségtérítés is. Ezeknek az ügyeknek a 80%-ról tehát el lehet mondani, hogy többet kell rajta dolgozni, mint amennyit én kapok érte, de persze ez sem számít pro bono-nak. Az ügyfelek meg természetesen nem értékelik a tőlem kapott segítséget, hiszen bár ők nem fizetnek, de az állam helyettük igen! Így aztán álljak rendelkezésre éjszaka, hétvégén, karácsonykor, betegség és szabadság alatt is, telefonáljak és levelezzek saját költségre, és még ki tudja mit el nem várnak, mert az ki van fizetve...
És mindezek után jönnek az ilyen SMS-ek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése