Az előzetes letartóztatás elrendelése körül nagy az értetlenség, és itt is sok "társadalmi elvárás"-nak kell megfelelnie a bíróknak. Sajnos azt kell mondanom, hogy ebben a kérdésben korántsem olyan karakának mint legutóbb Darák Péter, a Kúria elnöke, itt sok a vállalhatalan döntés. Persze ők azért büszkén vállalják! A bírói kar egy részében, és a rendőrök közt általánosan elterjedt valamiféle küldetéstudat, miszerint: harcolunk a bűn ellen. Emiatt aztán sokszor túlzásokba esnek, és meg nem engedett eszközöket alaklamaznak, vagy megengedett eszközzel élnek ugyan, de tilos módon használják azt.
Azt már joghallgató korában illik tudni az embernek, hogy az előzetes letartóztatás a legsúlyosabb, a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés, de nem előrehozott büntetés! Vagyis a célja alapvetően nem az elkövető megbüntetése (mint a szabadságvesztés büntetésnek), hanem a büntetőeljárás sikerének biztosítása. Éppen emiatt csak azokban az esetekben alkalmazható, amikor a büntetőeljárás sikere a terhelt (várható) magatartása miatt kétséges. És többnyire itt a baj.
Az előzetes letartóztatás elrendeléséről az ügyészség indítványára a bíróság dönt, és az eljárásban védő részvétele kötelező. Ez egy igen fontos eljárási garancia, és első látásra az eljárás fair-nek is tűnik. Sajnos azonban a védő jelenléte többnyire merő formalitás, az eredményre szinte semmi befolyásunk nincs. Ennek okát két dologban látom: egyrészt a védő az ügyről szinte semmi információval nem rendelkezik, másrészt a bírók automatikusan, előre kialakított sémák alapján, az egyedi körülmények vizsgálata nélkül hozzák meg a döntésüket.
A szokásos eljárás szerint a védő pusztán a kirendelő határozatban foglaltakat ismeri az előzetes tárgyaláson, ami nem sok, ellenben nagyon kevés. Ez csupán a cselekmény néhány mondatos leírása, amiből csak annyi derül ki, hogy mivel gyanúsítják a terheltet. Az egyéb adatokat (pl. a sértett, vagy egyéb tanúk vallomását) az eljárási szabályok miatt a védő nem ismerheti meg, csak a nyomozás lezárultakor (iratismertetés). A terhelt vallomását ugyan megnézhetnénk, de nincs rá alkalom, mert irata csak az ügyésznek, és a bírónak van. Legfeljebb ha a bíró késik kicsit, akkor az ügyész megengedi, hogy az ő példányát elolvassam. A terhelt kihallgatásakor az esetek többségében a védő nincs jelen - ami a jogvédők szerint az ügyvédek hanyagsága miatt van így, szerintem más okból, de erről majd máskor - tehát nem is hallotta a védence vallomását. Ilyen körülmények között a védő is csak sablonszöveget mondhat. A terhelt ugyan tehetne vallomást az előzetes tárgyaláson is, de általában nem tesz, hiszen csak nemrég mondta el ugyanezt a rendőröknek.
A bírók sem szakítják meg magukat az ügy vizsgálatával, előre kialakított sémákban gondolkodnak, az indoklást pedig kopipésztelik. Pl. rablás esetén (és már az is rablás, ha valakit meglöknek miközben a táskát kikapják a kezéből) a büntetési tétel súlyossága miatt a szökés elrejtőzés veszélyére hivatkozással biztos az előzetes. Ezzel egy alkalmi hülyeséget elkövető, de egyébként rendesen tanuló fiú érettségije elúszott, mert nem tudott megjelenni az írásbelin, miközben büntetlen előélettel nem fog letöltendőt kapni, de egy év kihagyás után már nem biztos hogy nekifut megint a vizsgáknak. Mi a fontosabb? Az, hogy az ügyésznek kényelmes legyen, mert tudja hogy bármikor felkísértetheti a terheltet a BV-ből, vagy az, hogy az elkövető az eljárás lezárulta után visszataláljon a polgári élethez? A szökés veszélyének megállapításához szerintem egyáltalán nem elég az, hogy a büntetési tétel súlyosnak minősül, mert a bujkáláshoz pénz és kapcsolatok kellenek, erre nem mindenki képes, és ez elég jól eldönthető volna a konkrét életkörülmények alapján. Mármint ha azokat vizsgálná valaki. Vagy, ha a terhelt nem tesz vallomást, akkor az eljárás megnehezítésére hivatkozással rendelik el az előzetest. A vallomás megtagadása a terhelt alapvető joga, emiatt nem volna szabad semmilyen szankciót alkalmazni, mégis sokszor ezzel próbálják rábírni a vallomástételre. Abból, hogy a terhelt nem akar beszélni, hogyan következik az, hogy bizonyítékot tüntetne el, vagy befolyásolni próbálná a tanúkat?! Ennek megállapíthatóságához további körülmények vizsgálata lenne szükséges, de ez elmarad.
Az eljárás ma annyira sematikus, hogy a terhelt meghallgatása nélkül is előre tudható mi lesz a döntés. Tudom hogy ez sokaknak szimpatikus, "mert nem véletlenül vádolják őket azzal, amivel", de gondoljunk bele: szeretnénk ítélet nélkül, börtönben ülve tölteni mondjuk 29 hónapot? A mai gyakorlat mellett szinte bárkivel bármikor megtörténhet, elég rosszkor lenni rossz helyen.
Azt már joghallgató korában illik tudni az embernek, hogy az előzetes letartóztatás a legsúlyosabb, a személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés, de nem előrehozott büntetés! Vagyis a célja alapvetően nem az elkövető megbüntetése (mint a szabadságvesztés büntetésnek), hanem a büntetőeljárás sikerének biztosítása. Éppen emiatt csak azokban az esetekben alkalmazható, amikor a büntetőeljárás sikere a terhelt (várható) magatartása miatt kétséges. És többnyire itt a baj.
Az előzetes letartóztatás elrendeléséről az ügyészség indítványára a bíróság dönt, és az eljárásban védő részvétele kötelező. Ez egy igen fontos eljárási garancia, és első látásra az eljárás fair-nek is tűnik. Sajnos azonban a védő jelenléte többnyire merő formalitás, az eredményre szinte semmi befolyásunk nincs. Ennek okát két dologban látom: egyrészt a védő az ügyről szinte semmi információval nem rendelkezik, másrészt a bírók automatikusan, előre kialakított sémák alapján, az egyedi körülmények vizsgálata nélkül hozzák meg a döntésüket.
A szokásos eljárás szerint a védő pusztán a kirendelő határozatban foglaltakat ismeri az előzetes tárgyaláson, ami nem sok, ellenben nagyon kevés. Ez csupán a cselekmény néhány mondatos leírása, amiből csak annyi derül ki, hogy mivel gyanúsítják a terheltet. Az egyéb adatokat (pl. a sértett, vagy egyéb tanúk vallomását) az eljárási szabályok miatt a védő nem ismerheti meg, csak a nyomozás lezárultakor (iratismertetés). A terhelt vallomását ugyan megnézhetnénk, de nincs rá alkalom, mert irata csak az ügyésznek, és a bírónak van. Legfeljebb ha a bíró késik kicsit, akkor az ügyész megengedi, hogy az ő példányát elolvassam. A terhelt kihallgatásakor az esetek többségében a védő nincs jelen - ami a jogvédők szerint az ügyvédek hanyagsága miatt van így, szerintem más okból, de erről majd máskor - tehát nem is hallotta a védence vallomását. Ilyen körülmények között a védő is csak sablonszöveget mondhat. A terhelt ugyan tehetne vallomást az előzetes tárgyaláson is, de általában nem tesz, hiszen csak nemrég mondta el ugyanezt a rendőröknek.
A bírók sem szakítják meg magukat az ügy vizsgálatával, előre kialakított sémákban gondolkodnak, az indoklást pedig kopipésztelik. Pl. rablás esetén (és már az is rablás, ha valakit meglöknek miközben a táskát kikapják a kezéből) a büntetési tétel súlyossága miatt a szökés elrejtőzés veszélyére hivatkozással biztos az előzetes. Ezzel egy alkalmi hülyeséget elkövető, de egyébként rendesen tanuló fiú érettségije elúszott, mert nem tudott megjelenni az írásbelin, miközben büntetlen előélettel nem fog letöltendőt kapni, de egy év kihagyás után már nem biztos hogy nekifut megint a vizsgáknak. Mi a fontosabb? Az, hogy az ügyésznek kényelmes legyen, mert tudja hogy bármikor felkísértetheti a terheltet a BV-ből, vagy az, hogy az elkövető az eljárás lezárulta után visszataláljon a polgári élethez? A szökés veszélyének megállapításához szerintem egyáltalán nem elég az, hogy a büntetési tétel súlyosnak minősül, mert a bujkáláshoz pénz és kapcsolatok kellenek, erre nem mindenki képes, és ez elég jól eldönthető volna a konkrét életkörülmények alapján. Mármint ha azokat vizsgálná valaki. Vagy, ha a terhelt nem tesz vallomást, akkor az eljárás megnehezítésére hivatkozással rendelik el az előzetest. A vallomás megtagadása a terhelt alapvető joga, emiatt nem volna szabad semmilyen szankciót alkalmazni, mégis sokszor ezzel próbálják rábírni a vallomástételre. Abból, hogy a terhelt nem akar beszélni, hogyan következik az, hogy bizonyítékot tüntetne el, vagy befolyásolni próbálná a tanúkat?! Ennek megállapíthatóságához további körülmények vizsgálata lenne szükséges, de ez elmarad.
Az eljárás ma annyira sematikus, hogy a terhelt meghallgatása nélkül is előre tudható mi lesz a döntés. Tudom hogy ez sokaknak szimpatikus, "mert nem véletlenül vádolják őket azzal, amivel", de gondoljunk bele: szeretnénk ítélet nélkül, börtönben ülve tölteni mondjuk 29 hónapot? A mai gyakorlat mellett szinte bárkivel bármikor megtörténhet, elég rosszkor lenni rossz helyen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése