A családon belüli erőszakról

Mostanra már mindenki elmondta véleményét a témáról pro és kontra, és úgy tűnik az ezért küzdők meg is kapják amit akarnak, a kapcsolati (aka: családon belüli) erőszak önálló tényállás lesz a Büntető Törvénykönyvben. Van ugyan véleményem a témáról, mégsem azt akarom kifejteni (merthogy az szigorúan magánvélemény), pusztán jogászi szemmel igyekszem nézni azt a kérdést, hogy valóban  szükség van-e önálló tényállásra, vagy azoknak van igazuk, akik szerint ezen cselekmények mindegyikére van megfelelő tényállás a jelenlegi Btk.-ban?

Amikor családon belüli erőszakról beszélünk, mindenkinek az asszonyverő férj jut az eszébe. Talán azért, mert az esetek döntő többségében valóban a férj az, aki terrorizálja a családját. Tévedés volna azonban azt hinni, hogy minden esetben férfi az elkövető, vannak a másik nemhez tartozók is, ezért sem beszélhetünk asszonyverésről.

Azért sem szűkíthető le a jelenség az asszonyverésre, mert ez nemcsak az asszonyt, hanem az egész családot érinti, ezért is nettó ökörség a sokat emlegetett honatya vélekedése. A családba ugyanis beleértendő mindenki aki a bántalmazónál kisebb, gyengébb, pl. a gyerekek, idős szülő, após, anyós, stb... A bántalmazás nem szűkül le a feleségre/élettársra, aki sokak szerint "biztosan okot adott rá, azért bántották"! Egyébként aki ezt gondolja, az képzelje el milyen hatással van a gyerekekre annak látványa, ahogyan anyjuk a "jogos" büntetését megkapja...

Összegezve: tévhit, hogy csak a férj lehet a bántalmazó, és tévhit, hogy csak a feleség lehet bántalmazott. Éppen ezért a családon belüli erőszak kifejezést találóbbnak érzem, mint a kapcsolati erőszak kifejezést, ez utóbbi ugyanis azt sugallja, hogy csak a két, egymással párkapcsolatban élő ember gondjáról van szó. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a bántalmazó személy egész családja (szülők, testvérek, gyermekek) többé-kevésbé érintett.

Nem véletlenül használtam a terrorizál kifejezést. Aki nem él benne az nem tudhatja, de itt gyakorlatilag egy állandó állapotról van szó. A bántalmazott elhatározásától függ az, hogy mikor kerül sor tényleges fizikai bántalmazásra, és mikor "csak" verbális erőszakra. Emiatt a neki kiszolgáltatottak számára ez olyan mint egy rémálom: nem tudhatod, hogy mikor teszel, vagy szólsz olyat, amivel "okot adsz" a bántalmazásra. A bántalmazottak ezért állandó feszültségben, készenlétben élnek, a bomba bármikor robbanhat. Eleinte maguk is elhiszik, hogy a bántás megfelelő "jó viselkedéssel" elkerülhető, később már tudják hogy elkerülhetetlen, csak a következő idejét szeretnék kitolni egy kicsit. Ez teljesen felőrli a személyiséget, a bántalmazottak jó eséllyel lesznek alkohol-, vagy drogfüggők, illetve maguk is bántalmazók!

 

Amikor ilyen eset a gyakorlatban előfordul, jellemzően a következő tényállások miatt szokott eljárás indulni: testi sértés (annak eredménytől függő alakzata, ez az esetek többségében "csak" könnyű testi sértés, ami magánvádas, tehát szépen el lehet kenni), garázdaság (ha a bántalmazó annyira kivetkőzik magából, hogy közterületen teszi amit tesz), kiskorú veszélyeztetése (ha a bántalmazó a gyerekek előtt teszi amit tesz, vagy őket is rendszeresen bántalmazza), illetve a nem is olyan régen bevezetett zaklatás. Rendkívül ritkán esetleg erőszakos közösülés, vagy szemérem elleni erőszak miatt, ez azonban párkapcsolatban még mindig szinte tabu.

Lefedik-e ezek a tényállások a cselekményeket? Első ránézésre igen, de ismerkedjünk meg kicsit a bántalmazások természetével! (A jelenleg már politikus kutatóval, vagy a társasággal szemben elfogultakkal közlöm, hogy a gyakorlatban általam megismert esetek is hasonlók, ezeket nem az érdekvédők találják ki!) Például bünteti-e valami a bántalmazott személy teljes anyagi függőségben tartását? Van-e tényállás arra, ha megakadályozzák a teherbe esés elleni védekezést, ilyen módon gyermekszülésre kényszerítve a nőt? Van-e büntetés arra, hogy egy egész családnak folyamatosan terrorban kell élni, éjszakánként rettegve menekülni, mindegy hová, csak otthonról el? Ilyesmit nem találunk a Btk.-ban. Ezt tipikusan a bántalmazó ellen a bántalmazott által elkövetett védekező, vagy megelőző jellegű cselekmények elbírálásakor veszi figyelembe a bíróság enyhítő körülményként. Vagy nem.

 

Nézzük a kérdést eljárási oldalról: átlagos esetben ha a polgárt sérelem éri, akkor feljelentést tesz a rendőrségen, és jó esetben csak a szembesítésen, tárgyaláson (tehát ellenőrzött, és biztonságos körülmények között) látja viszont a támadóját. Ezekben az esetekben azonban terhelt és sértett ugyanoda mennek haza! A többit el lehet képzelni, különösen akkor, ha a magánvádas könnyű testi sértés esetén az eljáró hatóság is azt sugallja, hogy a bántalmazott bocsásson meg a bántalmazójának, "mert az mindenkinek sokkal jobb".

 

Vagyis ez a cselekmény mind az elkövetés módja, mind a helyszíne, továbbá a sértettek személye okán különleges (rendszerszerű szemléletet követelő) szabályozást igényel, amihez az önálló tényállás még csak az első lépés. Sok-sok év alatt jutottunk el idáig, miközben minden héten belehal valaki a családon belül őt ért bántalmazásba.