Agresszív ügyvéd

Egy újabb esettanulmány, melyből látható, miért nem jó, ha az ügyvéd maga válik ügyféllé, azaz nem képviseli ügyfelét, hanem helyette hoz döntéseket.
Az ügy előzményei:

Férj és Feleség harminc évig voltak házasok, majd egy - kevésbé - szép napon Feleség azzal ment haza, hogy válni akar. Másnap, amíg Férj dolgozott, el is költözött, azóta sem járt otthon. Van egy szüleitől örökölt háza, ott lakik. Férj érzelmileg sokkos állapotban nem volt hajlandó a válási procedúrában résztvenni (azt hitte így nem is válhatnak majd el), a Feleség keresetlevelére, a bíróság felhívásaira nem reagált. Pedig jobban tette volna ha szerez ő is egy ügyvédet, ugyanis Feleség képviseletét olyan kollegina látta el, aki nem a jószándékáról, és a kompromisszumkészségéről híres. Hamar felismerte az ügyben rejlő lehetőségeket, és olyan ítéletet hozatott a bírósággal (ha az alperes a tárgyaláson nem jelenik meg, és a keresetre nem nyilatkozik, akkor a bíróság felperes állításait bizonyítás nélkül elfogadja), amely a közös házuk tulajdoni arányait a Feleség javára megváltoztatta, és a közös tulajdont árverés útján megszüntette. Az eredeti szándék az lett volna, hogy Férj fizesse ki Feleség (megnövelt) tulajdoni hányadát, erre azonban a bíróság távollétében nem kötelezhette, így lett árverés.

Mivel ez az árverés is a végrehajtás egy módja, ezt is bírósági végrehajtó folytatja le, de más szabályok alapján. Itt a licit a bíróság által meghatározott minimális árról indul, és felfelé megy, nem pedig lefelé, mint végrehajtás esetén. Éppen emiatt az esetek 99 %-ában eredménytelen, én ezért szoktam az ügyfeleket mindig lebeszélni az ilyen perekről, mert az ítélet úgyis végrehajthatatlan a gyakorlatban, viszont tetemes költséget okoz. A végrehajtó ugyanis drágábban dolgozik mint a legjobb ingatlanközvetítő, a pénzre akkor is igényt tart, ha nem volt sikeres, és a VH jogot is bejegyezteti a tulajdoni lapra, mellyel megakadályoz minden további értékesítést.

Kollegina ezt nem gondolta végig, a végrehajtó két sikertelen árverést követően az eljárást felfüggesztette, a mindeddig kifizetetlen költségek meghaladják az egymillió forintot, a VH jog bejegyezve. Vevő nem jelentkezik, egyik félnek sincs pénze kifizetni a másikat. Patthelyzet.

 

Ezután eltelik két év, melyet csak a Feleségtől érkező trágár SMS-ek, és az ügyvédjétől érkező felszólító levelek tarkítanak. A ház eladásával a (végrehajtó helyett) a felek próbálkoznak, több helyen is hirdetik, sikertelenül. A Férj közben túljutott a válságon, rendezte az életét, még új párt is talált magának. Mivel lélekben végre el tudta engedni a Feleséget, úgy gondolta, hogy bár az ítélet erre nem kötelezi, mégis megpróbálja kifizetni a tulajdonrészét, hadd kezdjen mindenki új életet.
Ajánlatot tesz a Feleségnek arra vonatkozóan, hogy kifizetné a bíróság által megítélt összeg 65%-át, nagy részét egyben előre, kisebb részét utólag és részletekben. Első ránézésre felháborítónak tűnhet az ajánlat, de érdemes egy kicsit átgondolni. A bíróság ugyan elfogadta a Feleség által mondottakat, de a ház ténylegesen még a válság előtt sem ért annyit, mint amennyit a bíróság ítéletében (bizonyítás nélkül!) megállapított, a válság hatását pedig mindenki ismeri. A házra azóta csak Férj költ, pedig vannak olyan költségek, melyeket minden tulajdonosnak állnia kell. A végrehajtó számára tetemes pénzösszeget kell megfizetni, és ezt Férj magára vállalná. Egészében véve az ajánlat nem rossz, és feloldaná végre a Feleség (és főként az ügyvédje miatt) kialakult patthelyzetet.
Levelezés kezdődik a felek között, Feleség azonban olyan feltételeket támaszt, amelyeket Férj minden jóakarata ellenére sem tud teljesíteni (ami nincs, az nincs, bárhonnan nézzük), így a dolog annyiban marad.

Egy évvel később keres meg a Férj, mert a Feleség - nyilván ügyvédi tanácsra - beperelte: kéri hogy Férj fizesse ki a tulajdonrészét. Ez egy teljességgel értelmetlen és hiábavaló kereset, ugyanis a bíróság nem kötelezheti a Férjet erre, csak akkor ha Feleség bizonyítja, hogy van ennyi pénze. Hogy szerintük mi a bizonyíték? A Férj egy évvel korábbi levele, melyben ajánlatot tett a ház megvételére. Olyan apróságok, mint hogy az ajánlat már eleve csak a kért összeg 65 %-ára szólt, és az is hitelből lett volna kifizetve, nem zavarják meg őket. A tárgyaláson Feleségnek kell bizonyítania azt, hogy a Férj rendelkezik a megváltáshoz szükséges pénzösszeggel, illetve (mivel többlethasználati díjat is kér), azt is, hogy a házban Férj nem egyedül, csak a saját tulajdonrészét használva él, hanem új párjával és annak gyermekeivel.
A pénz rendelkezésre állására bizonyítási indítványt sem terjesztettek elő, úgy gondolták az egy évvel korábbi levél elegendő. A beidézett tanúk vallomása pedig egyértelműen cáfolja hogy a barátnő ott lakna: gyermekei egy messzi város iskolájába járnak, ő is ebben a városban dolgozik, a napi bejárás megoldhatatlan volna.
Az eredmény: egy újabb költségeket generáló vesztett per, a Felek viszonya pedig minden eddiginél jobban elmérgesedett. Azóta Férj is kiköltözött a házból, a településről is elment (az új párjához, igen boldogok egyébként), a ház üresen áll, omlik-romlik, vevő nincs, pénz nincs.

 Nincs kétségem afelől, hogy a kollegina tovább fog próbálkozni, holott már most is szinte megoldhatatlan a helyzet, és tevékenysége inkább ügyfele kárára van, mint javára. Ezért rendkívül veszélyes ha az ügyvéd az érzelmeit a tárgyalóterembe viszi, hiszen nem tud józanul, tárgyilagosan dönteni.