A Rezesová ítélet

Megvan végre az utóbbi hónapok leginkább várt ítélete. Az emberek nagy része erősen felháborodott, kevesli a kiszabott büntetést. Az újságok bőszen cikkeznek a témában, sokak szerint a bíróságot lefizették. Tegyünk tisztába pár dolgot ezzel kapcsolatban!

Az ítéletek arányossága

Az ítéletek külső és belső arányossága büntetőjogi fogalom, a büntetés kiszabásának szempontjai közé tartozik. A külső arányosság azt jelenti, hogy a hasonló bűncselekményeket elkövetők - persze az egyéb körülményekre is tekintettel - hasonló mértékű büntetést kapjanak. (Ugyanazért a cselekményért ugyanaz a büntetés járjon.) Ilyen módon a már megszületett jogerős ítéletek iránymutatást jelentenek a későbbi esetekre nézve. A belső arányosság pedig azt jelenti, hogy több elkövető esetén a büntetések igazodjanak egymáshoz, a kevésbé bűnös ne kapjon súlyosabb büntetést, mint a főbűnös. (Mondjuk a felbujtó általában enyhébb büntetést érdemel, mint a tettes.)

Hát ez az elmélet.

rablás vs. lopás

Mai termés: http://index.hu/belfold/2013/10/03/tiz_percig_orulhetett_a_szalamirablo/
Ennyi a különbség a lopás szabálysértés és egy rablás között. Egy rossz mozdulat több évet jelenthet.

Az előzetesről

Az illető bíró, az I. r. vádlott a tanárom volt az egyetemen. Nem különösebben szerettem, az előadásai szakmailag korrektek, de sótlanok, unalmasak voltak. Ennek ellenére, vagy éppen ezért nagyon meglepett amikor megtudtam hogy ellene indult büntetőeljárás, és egyelőre nem is tudom elhinni, várjuk meg az ítéletet.

Amiért tollat ragadtam, az a történet másik oldala. A vádirat szerint egy ügyvéd barátja közvetítésével a terheltektől pénzt fogadott el azért, hogy megszüntesse az előzetes letartóztatásukat, akár házi őrizetre enyhítve az elsőfokon elrendelt kényszerintézkedést. Elméletileg az ügyelosztás egy előre kiadott rendelkezés szerint teljesen automatikus kellene hogy legyen. A gyakorlatban azonban az egyes tanácsok leterheltségére való hivatkozással ezt egy vezető beosztású bíró bármikor felülbírálhatja, ebben az esetben is ez történhetett. Ebből is látható, hogy ez a szabályozás így nem jó, ahol kivételt lehet tenni, ott meg is teszik, ez a korrupció melegágya.
A másik anomália amire az eset rávilágít, az előzetes letartóztatás elrendelésével kapcsolatos. Megírtam már a véleményemet, mely szerint ez egy teljesen formális, sematikus eljárás, a védőnek - ritka kivételtől eltekintve - esélye sincs.
Nézzük csak, miért is lehet elrendelni előzetest?
Van úgynevezett általános feltétel, ez a konkrét személlyel kapcsolatban fennálló alapos gyanú, illetve az, hogy a bűncselekmény, mellyel gyanúsítják büntethető legyen szabadságvesztéssel. Ezen kívül azonban fenn kell állnia egy speciális feltételnek is a következők közül:

- ha a terhelt megszökött, a bíróság, az ügyész, illetve a nyomozó hatóság elől elrejtőzött, vagy szökést kísérelt meg, illetőleg az eljárás során ellene újabb, szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt eljárás indult,

- ha a terhelt szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére tekintettel vagy más okból megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte másképp nem biztosítható,

- ha megalapozottan feltehető, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén, különösen a tanúk befolyásolásával vagy megfélemlítésével, tárgyi bizonyítási eszköz, okirat megsemmisítésével, meghamisításával vagy elrejtésével meghiúsítaná, megnehezítené vagy veszélyeztetné a bizonyítást,

- ha megalapozottan feltehető, hogy a terhelt szabadlábon hagyása esetén a megkísérelt vagy előkészített bűncselekményt véghezvinné, vagy szabadságvesztéssel büntetendő újabb bűncselekményt követne el.

Ezen indokok alapján gyakorlatilag bárki előzetesbe helyezhető, mert a konkrét eset, illetve terhelt sajátos körülményeit  csak ritkán vizsgálják, megvannak a jól bejáratott indokok, amelyek mindenkire alkalmazhatók, méghozzá ilyen egyszerűen:
- ha a terhelt nem önként ment a rendőrségre feladni magát, vagy pláne elfutott a rendőrök elől, akkor megszökött, tehát újra meg is szökne ha elengednék,
- ha a bűncselekmény büntetési tétele három évnél magasabb, akkor a büntetés nagysága miatt biztosan megszökne, függetlenül attól, hogy itt a lakása, családja, munkahelye, stb...
- ha élve a Be-ben biztosított jogával nem tett vallomást, vagy tagad, akkor veszélyezteti a bizonyítást,
- ha ne adj' isten volt már büntetve korábban, akkor meg szabadon hagyása esetén bizonyára ismét bűnözne.
Ennyi. Minden esetben. Még sosem olvastam ennél specifikusabb indoklást.

 

Családon belüli erőszak - ismét

Az emberek körében általánosan elterjedt nézet, hogy a bíróságok a házastársak vitájában feltétlenül nőpártiak, a családon belüli erőszak speciális kezelésére pedig azért nincs szükség, mert a hatályos jogszabályok alapján minden ilyen eset megoldható. Ehhez következik egy friss történet.

Agresszív ügyvéd

Egy újabb esettanulmány, melyből látható, miért nem jó, ha az ügyvéd maga válik ügyféllé, azaz nem képviseli ügyfelét, hanem helyette hoz döntéseket.

Ügyvédvillongás

Íme egy szép, és tanulságos történet arról, milyen is az, mikor az ügyfél az ügyvédek közötti belharc áldozatául esik.

Valahol egy messzi-messzi kisvárosban két ügyvéd praktizált. Az egyiket városszerte minden hájjal megkent ügyvédnek ismerték, úgy tartották hozzá célszerű fordulni ha baj van. A másik igen gyenge képességű, állandó pénzgondokkal, és alkoholproblémákkal küzdött, bár e két utóbbit valószínűleg az előbbinek "köszönhette" . Szinte nem volt olyan hónap, hogy egy valamikori ügyfele ne panaszolta volna be a kamaránál. (Rengeteg fegyelmi büntetés után végül kizárták a kamarából: tagdíjhátralék miatt!) Ügyfele azonban így is akadt, és ez az öreg rókát igen bosszantotta, mindent el is követett ellene amit lehetett. Nyíltan becsmérelte a képességeit, volt ügyfeleit arra buzdította jelentsék fel a kamaránál, stb... (Ezekkel tartalmilag teljesen egyetértettem, de így egy ügyvéd akkor sem viselkedhet, ha a lényeget tekintve igaza van!)

Történt egyszer, hogy az öreg rókát megbízták egy adásvételi szerződés elkészítésével, mégpedig egy olyan ingatlanra, amely osztatlan közös tulajdonban volt. Ez azt jelenti, hogy a tulajdonostársaknak elővásárlási joguk van a vevővel szemben, így a készülő adásvételről értesíteni kell őket. Öreg róka ezt meg is tette, valamennyi tulajdonost felhívta elővásárlási joga gyakorlására. Az ügyfél élni kívánva elővásárlási jogával megkereste az ügyvédet, de mivel nem találta az irodájában, és telefonon sem tudta elérni, maga pedig nem a városban lakott, így megbízta a kisváros másik ügyvédjét ügye intézésével. Ez önmagában is hiba volt, hiszen a kolléga - mint utóbb kiderült - nem rendelkezett ismeretekkel arra nézve, hogyan kell ilyen esetben eljárni. Ami miatt (majdnem) végzetesnek bizonyult a dolog, az az volt, hogy amikor öreg róka értesült kivel kellene együttműködnie, jó lehetőséget látott az ügyben arra vonatkozóan, hogy versenytársa alkalmatlanságát újfent bizonyítsa.

Így aztán, bár az elővásárlási szándékról tudott, az eredeti vevővel elkészítette és be is adta a földhivatalba az adásvételi szerződést, így az ügyfél hoppon maradt. Nem hagyta annyiban és hozzám fordult, pert indítottunk. Ekkor kaptam szép kis leckét a bírói elfogultságból... Elsőfokon a bíróság ugyanis már az első tárgyalást megelőzően eldöntötte az ügyet. Addig húzta a tárgyalás kitűzését, amíg a földhivatal be is jegyezte a vevő tulajdonjogát, és innen már nehezebb "visszacsinálni" az ügyet. Az első tárgyaláson előbb rá akart beszélni a keresettől való elállásra, majd sorra utasította el a bizonyítási indítványaimat. Az ügyfelet, a nagy nehezen megidézett tanúinkat igyekezett minden módon összezavarni, a szavaikat a saját értelmezésében a jegyzőkönyvbe diktálni stb. Természetesen az ítélet is elutasító lett...

Megfellebbeztem, és a másik településen levő másodfokú bíróság már helyt adott bizonyítási indítványaimnak, hajlandó volt végiggondolni a jogi álláspontomat, és igazat is adott nekem. Az ítéletében - szerintem példátlan módon - még arra is utalt, hogy a szerződést készítő ügyvéd (aki egyébként az etikai szabályzattal teljesen ellentétesen alperesi képviselőként részt vett a perben) hibázott. Az ügynek ezzel persze nem lett vége, a jogerős ítélet kihirdetését követően a végrehajtás módját illetően a "kedves" kolléga megpróbált rábeszélni egy olyan megoldásra, ami azt eredményezte volna, hogy az ingatlannyilvántartásban az ítélet ellenére az eredeti vevő marad a tulajdonos! Nem, nem azt akarta hogy csapjam be a saját ügyfelemet, azt gondolta nem veszem észre a csapdát.

Miután ez sem sikerült, teljesen elképesztő dolgok következtek: kiadta a magántelefonszámomat a pervesztes alpereseknek, akik az őket ért anyagi veszteségért (az ítélet megállapításával ellentétben) nem őt, hanem engem tartanak felelősnek, és ezért rendszeresen zaklatnak. Az ügyfelemet pedig teljesen alaptalanul végrehajtási eljárással fenyegette meg, amiből persze nem lett semmi.

A "kedves" kollega ellen etikai panaszt is tehetnék a kamaránál, de öreg róka az elnök régi jó barátja, és a fegyelmi bizottság tagja...:-)

Nem sokon múlott, hogy két ügyvéd rossz viszonya miatt egy kívülálló kárt szenvedjen, de ezúttal sikerült ezt megakadályozni. Lett viszont egy (újabb) ellenségem. Akcióiról be fogok számolni.

Kontár ügyvéd folytatás

A történet folytatódik.

Kollega szorgalmas, így újabb beadványt gyártott, kár hogy nem ismeri a jogszabályokat (ami neki munkaköri kötelessége volna ugye).

Most éppen azt találta ki, hogy a bontóperi ítéletben ügyfele ("A") számára megítélt kizárólagos lakáshasználati jogot be akarta jegyeztetni az ingatlan nyilvántartásba. Erre azért volna szüksége, mert "A" ellen folyik a végrehajtás, és hamarosan ki kellene költöznie a házból, ezért szeretne olyan jogra hivatkozni, amelyet a végrehajtási eljárás nem érint.

Jogászok számára ez nem újdonság, de az olvasó kedvéért elmagyarázom: a bontóper során dönteni kell az utolsó közös lakás használatáról. Ez lehet megosztott, vagy valamelyik fél javára kizárólagos. Esetünkben "A" a nála elhelyezett gyermekekre tekintettel kapott kizárólagos lakáshasználatot. Csakhogy azt még a joghallgatók is tudják, hogy ez nem olyan jog amit az ingatlan nyilvántartásba be lehetne jegyeztetni, azokat a jogokat ugyanis a törvény taxatíve felsorolja (1997. évi CXLI. törvény 16. §), és ez nincs közöttük! Ezért aztán a bíróság immár másodfokon jogerősen is elutasította a kérelmet, én pedig lelkesen várom a folytatást!

 

Az emberek hiszékenyek

Akadnak olyan történetek, amelyek elgondolkodtatnak az emberi butaságról, hiszékenységről, arról, hogy meddig mehet el egy csaló, mikor mondják végre azt neki, hogy elég! A következő történetek mind valósak, saját ügyek voltak.

 

A házasságszédelgő

Nyugdíjas korú özvegy anyuka hirdetőújságban keres párt magának, amire jelentkezik egy jól szituált, magas nyugdíjjal, elegáns fővárosi lakással büszkélkedő úr, aki nemrég települt haza külföldről. Telefonon kellemesen elbeszélgetnek, majd másnap az udvarló meghívás és előzetes bejelentés nélkül megérkezik. Élőben kicsit másképp fest mint ahogy elképzelték, de a stílusa lehengerlő, az asszony hazatérő családjától meg is kéri anyuka kezét. Ezután rögtön a településen eladó házak után érdeklődik, mert méltó körülményeket akar teremteni élete új párjának, de nem akarja messze vinni a családjától.

Mindannyian fel is kerekednek, és körbejárják a szóbajöhető házakat, összeismertetik a tulajdonosokkal, mindenhol azt tervezgeti hogyan fog kinézni a hely ha már ők laknak ott. A faluban hamar híre megy hogy az asszony újra férjhezmegy, és még csak az első napon vagyunk! Az egyik ház különösen megtetszik neki, erre alkudni kezd, és meg is állapodnak az eladókkal, megbeszélik hogy foglalót is ad, keressenek ügyvédet a szerződéskötéshez. A család lelkes, de már esteledik, éjszakára pedig nem akarják vendégül látni, hiszen azt ilyen gyorsan nem is illik, ezért finoman célozgatnak hogy mikor megy az utolsó pesti vonat. Ekkor a kedves vendég váratlanul rosszul lesz, és kiderül hogy az életmentő gyógyszereit sem hozta magával, orvost kell hozzá hívni. Némi hálanyilvánításért az orvos meg is jelenik, és felírja a nélkülözhetetlen (és persze drága) szívgyógyszert, amit a család rögtön ki is vált a patikában. Mivel egy beteg embert nem lehet zaklatni piszkos anyagiakkal, így mindent ők fizetnek, "majd rendezzük ha jobban lesz..." Ilyen állapotban szó sem lehet arról, hogy hazamenjen, szállást kell adni neki éjszakára, de mivel semmit nem hozott magával, így hamarjában kerítenek neki pizsamát, papucsot, váltóruhát, stb...

Arról senki nem beszél hogy éjszaka mi történt, vagy nem történt, de másnap reggel mindenki jó hangulatú, felkeresik az ügyvédet, megállapodnak a házvásárlás részleteiről, emberünk megbízást is ad neki szerződés készítésére. A családdal hazatérve kezd csak arról gondolkodni, hogy honnan teremti elő a foglaló összegét. Nem arról van szó hogy ne lenne pénze, de mind le van kötve, be van fektetve, hacsak vissza nem kéri azt a pár milliót, amit éppen most adott át egy jó emberének azért, hogy az valami hihetetlen árfolyamon euróra váltsa. Végül elhatározza magát, fel is hívja az embert, és kéri találkozzanak másnap a szokott helyükön (egy nagyon elegáns és közismert fővárosi kávéházban), ahol lebonyolítják az ügyletet. "Ti nem akartok egy kis eurót? Nagyon jó áron tud szerezni!"- szól oda beszélgetés közben a leendő mostohafiának. Aztán megbeszélik, hogy mivel még mindig nem érzi jól magát, meg vissza is kell jönnie a foglalót letenni, így inkább itt tölt még egy éjszakát, és másnap mostohafia felfuvarozza Pestre a pénzért, majd vissza is hozza. Persze, a benzint fizeti! Aztán felajánlja, hogy ha már úgyis Pestre utaznak, akkor hozzanak ők is pénzt, elintézi nekik a váltást.

A családi tanács az éjszaka folyamán meghozza a döntést: jobb a pénz ha euróban van tartva, ilyen áron a hülyének is megéri, tehát a fiú másnap reggel az összes megtakarításukkal (milliós összeg) a zsebében indul útnak. Óvatos, ezért a pénzt nem adja oda, azt magánál tartja...egészen addig amíg a kávéházhoz nem érnek! Ott aztán emberünk azt mondja, hogy a társa nagyon ideges, ha idegennel látja őt el fog tűnni, hiszen ez a dolog nem teljesen legális, ezért egyedül kell bemennie. A fiú látott már krimit, ismeri a dörgést, ezért az összes pénzt odaadja neki, és meredten figyeli a kávéház ajtaját, meg ne szökjenek a pénzével. És figyeli, és figyeli, és... Néhány óra múlva már nyugtalan, ezért felhívja emberünket, soká tart-e még, mert haza is kellene érni ma még. Emberünk a telefonban előad valami zavaros sztorit arról, hogy el kellett mennie (igen, a kávéháznak van másik kijárata is, ő már rég nincs ott), de nemsoká visszatér. Ez az utolsó alkalom, hogy beszélni tudtak vele, mert ezután már a telefont sem veszi fel.

Szégyen ide, szégyen oda, ennyi pénz elvesztése fáj, tehát feljelentik, és kiderül hogy nem az elsők, és biztosan nem is az utolsók akik így jártak, emberünk ellen szerte az országban folynak büntetőeljárások hasonló cselekményekért. Ezek után nagyon kíváncsi voltam az öregúrra, aki ennyi embert el tudott szédíteni. Csalódtam. Egy sármos, művelt, simabeszédű embert vártam, helyette egy lerobbant emberi roncsot találtam. Gyakorlatilag nincs olyan szervrendszere ami ne volna beteg, alig vonszolja magát, nem jó külsejű, nem megnyerő, nem intelligens, nem művelt. És mégis meg tudta győzni ezeket az embereket arról, hogy az összes pénzüket átadják neki! Nem az ő teljesítményét csodálom, hanem az emberi hiszékenységet.

 

Ügyvédi etika?

Izgatottan várom a kamarai vizsgálat eredményét, jó volna ha végre helyükre kerülnének a dolgok.

rendőrök

Valaki megint a rendőrökre panaszkodik. Nem egyedi eset, mindenki panaszkodik rájuk, mondhatjuk ez náluk szakmai ártalom. Akár azt is mondhatnánk, hogy minél többen panaszkodnak, annál jobban végzik a munkájukat, hiszen akit valamiért elkapnak, megbüntetnek, az nyilván nem fogja őket dícsérni. Jelentem engem nem büntettek meg, mégis panaszom van rájuk, sőt annyira elegem lett belőlük, hogy úgy döntöttem a jövőben nem látok el kirendelt védői feladatokat. Miért?

Mert elegem van abból, hogy magukat felsőbbrendűnek képzelve (hiszen ők üldözik a bűnt, én meg védem!) minden lehetséges módon meg akarjanak szívatni, pl. azzal, hogy a tervezett kihallgatás előtt öt perccel szólnak, vagy ha sikerül előre értesíteniük, akkor minimum félórát kell a kihallgatásra várni (nem, nem az előző kihallgatás tartott sokáig, a kollegina akkor ér be a munkahelyére, jól láthatóan vásárlásból).

Mert elegem van abból az inkorrekt magatartásból, hogy a mulasztásaikat rám akarják verni mert nem képesek elismerni hogy hibáztak. Jelenleg két olyan ügyem is van, amelyikben a kötelező védelem miatt kirendeltek ugyan, de erről engem elfelejtettek értesíteni, aztán váltig állítják, hogy faxon megkaptam az értesítést. Az persze érdekes, hogy ilyenkor a védelemhez való jog hogyan érvényesül?!

Mert nem akarok többször éjszaka saját költségen beautózni a rendőrségre, ahol kiderül, hogy nem is azt hozták be akit akartak, így aztán rám nincs is szükség, és még elnézést sem kérnek.

Mert nem kicsit zavaró, hogy a folyosón már várnak az előre, gondosan, időre behívott ügyfelek, amikor a bírósági telefonból derül ki, hogy engem tárgyaláson várnak, amiről a rendőrök elfelejtettek értesíteni.

Mert teljes időpocsékolás a rosszul előkészített, és így be nem fejezhető bíróság elé állításon, vagy szabálysértési tárgyaláson ücsörögni, amikor jobb dolgom is volna, de legalábbis olyan amiért fizetnek is...

MERT NEM DOLGOZOM TÖBBET INGYEN!

 

Az interneten keringő alaptörténet pedig az eddigi tapasztalataim fényében tökéletesen hihető, igenis el tudom képzelni, hogy a kiérkező rendőrök halottnak hitték a nénit, szegény orvos meg azt gondolta értelmes emberekkel van dolga... Pont mint Tatárszentgyörgyön...

Ügyvédi munkadíj újratöltve

Az éjszakai órákban SMS érkezik a telefonomra: "Ügyvédnő hívjon fel mert a telefonomon nincs pénz, és nagy kérésem van de nem tudom leírni!"

Mindig elgondolkodtat, mit képzel az ilyen ügyfél? Nemhogy munkadíjra nincs pénze, de még én fizessek azért hogy segíthessek neki?! (Hiszen aki a telefont nem tudja kifizetni az nyilván munkadíjra sem szándékozik költeni...) Ilyenkor persze mindig felmerül a pro bono tevékenység, mint a társadalmi felelősségvállalás, vagy szolidaritás egy formája. Én kifejezetten pro bono munkát nem végzek, és rögtön meg is magyarázom hogy miért nem.

Ó azok a "hálás" ügyfelek...

Jogban kevéssé járatosak számára mondom, vannak olyan perek amelyekben a jogalap és az összegszerűség elválik egymástól. Ilyenkor előfordulhat az, hogy a jogkérdésben te vagy a győztes, de összegszerűségében mégis vesztesnek érzed magad a megítélt összeg nagysága/kicsisége miatt. A kedves "hálás" ügyfelet egy ilyen ügyben képviseltem: jogkérdésben teljes győzelem, az összegszerűségben viszont nem voltunk sikeresek, mert az ellenfél okirattal alátámasztott állítását nem tudtuk cáfolni. Ennek a lehetőségére - és persze a következményére - előre figyelmeztettem. Akkor azt mondta nem baj, maga az elv is fontos, csináljuk!

Nagyon hosszú és bonyolult per volt, több mint két éve zajott, sok tárgyalást tartottak benne, rengeteget dolgoztam rajta gyakorlatilag ingyen, hiszen pártfogó ügyvédként legfeljebb bruttó 22.500.- Ft.-ot kaphatok munkadíjként. Kollégáim titokban röhögtek rajtam mondván ez a per nem nyerhető, és én immár jogerősen megnyertem!

Az ügyfél mára bejelentkezett azzal, hogy beszéljük meg a végrehajtással kapcsolatos teendőket. Ma azonban közölte hogy ő ennek az ítéletnek nem fog eleget tenni, írjak felülvizsgálati kérelmet, mert ez így semmit nem ér. Nem teszem meg. Azért egy köszönöm jól esett volna... Most elgondolkodtam érdemes-e?

Miért nem akarok ügyész lenni?

Néhány napja olyan történethez asszisztáltam védőként, ami nagyon tanulságos, és mutatja milyen erős gyomor szükséges az ügyészi hivatáshoz.